Adatbázisok » A legfiatalabb sebesült

A legfiatalabb sebesült

 

A forradalom váratlanul érte az Eisenmayer családot, október 23-án még nem is hallottak a várható tüntetésről, sem a pesti eseményekről. Eisenmayer Tibor betegállományban volt, délután hazatérő felesége pedig arról számolt be, hogy a 61-es villamos, amivel a munkahelyéről szeretett volna hazatérni a Galántai utcai otthonukba, nem járt. Aznap este az egész család a rádiót hallgatta, hogy értesüljenek a forradalom eseményeiről. Eisenmayer Tiborné (Erzsi néni) a forradalom kitörését követő napokban is bejárt dolgozni. Így tapasztalhatta a vidéki emberek együttérzését a pesti tűntetőkkel, akik teherautókkal szállították az élelmet a fővárosba. Október 24-én Erzsi nénit is többször megállították, hogy fogadjon el egy libát, a következő teherautóról pedig zöldségekkel kínálták, azonban ezt sem fogadta el, mert nem volt nála semmiféle táska, amibe eltehette volna. Hasonló eset történt a kenyérért való sorbanállásnál is. Az Önkormányzat épületével szemben működött az ötvenes években egy pékség, még a Galántai utcából is ide jártak kenyérért. Amint kisült egy adag, a pékek azonnal vitték a várakozóknak, azonban így is csak körülbelül ötven embernek tudtak egyszerre kenyeret adni. A sor már a Kiss János altábornagy utcába is bekanyarodott, amikor a Déli Pályaudvar felől egy vidéki pótkocsis teherautó érkezett megrakva kenyérrel, amit azonnal felkínáltak a várakozóknak. A tömeg azonban egy emberként azt kiáltotta, hogy ne nekik adják, ők előbb utóbb úgyis hozzájutnak, hanem vigyék fel a Svábhegyre, mivel ott nincs pékség. A teherautósok nem tudták merre menjenek, mivel ide is csak nehezen találtak el, erre néhány férfi kiállt a sorból és a teherautóra szállva felvezette őket a hegyre. – Megható volt látni a forradalom első napjaiban, hogy milyen egységes volt a magyar nép, kézzelfogható volt a vidéki emberek jóindulata – mondta Erzsi néni.

A belvárosba mindössze egyszer mentek be, amikor a legidősebb fiú kérte, hogy hadd láthassa a „háborút”. Eisenmayerék látták már korábban, hogy az Alkotás úton fiatalokkal teli teherautók jártak, és bárki felkapaszkodhatott hozzájuk. Ezt el akarták kerülni, ezért édesanyja elvitte a fiút körülnézni. Az Erzsébet-hídon mentek át Pestre, megnézték a Kálvin térnél a kisiklatott villamoskocsikat, majd a Lánchídon át tértek haza. A séta során láttak fegyvereseket, hallottak lövéseket, de szerencsére nem találták meg azt a „háborút”, amire a fiú gyerekfejjel kíváncsi lett volna.

Eisenmayer Tiborné a szabadságharc napjai alatt a Jakobinusok terére járt vásárolni, mert itt számos üzletet egy helyen meg lehetett találni. Az Alkotás utcában figyelt fel arra, hogy bár a kirakatok be vannak törve, az áru mégsem hiányzik belőlük. Több napon át érintetlenek voltak, míg október 27-én már üresek voltak a boltok ablakai, és egy tábla volt mindegyikben, feltűntetve, hogy hol és kinél helyezték biztonságba a termékeket.

November 4-én, amikor a szovjet csapatok megtámadták Budapestet, a Galántai utca 6. alatti ház lakói fel sem fogták, hogy milyen komoly a helyzet a fővárosban. Az egyik lakó egy távcsővel felment a lapostetős épület teraszára, és hívta a házban lakó gyereket is, hogy nézzék meg a Gellérthegyen állomásozó szovjet ágyúk torkolattüzét. Amikor Eisenmayer Tibor fülébe jutott, hogy hol is van a fia, azonnal leparancsolt mindenkit a teraszról. Amint leértek, egy gránát csapódott be a kertbe, majd egy másik a szomszéd fák közé. A harmadik azonban telibe találta a házat. Eisenmayerék nappalija beomlott, mégpedig pont ott, ahol a nyolchónapos csecsemő kiságya állt. A szülők hirtelen nem láttak semmit csak egy hatalmas porfelhőt. A többi lakó azonnal leszaladt az alagsorba, és Erzsi nénit is magukkal akarták vinni, mondván, hogy a gyermek úgysem élhette túl a belövést. Ő azonban nekilátott, hogy a legkisebb fiát kiássa a törmelék alól. Kiderült, hogy a falon függő nagymértű kép ferdén ráesett a kiságyra, és ezzel felfogta a törmelék nagy részét. A csecsemőt betonpor borította, és élettelennek látszott, amikor lementek vele az alagsorba. Eisenmayer Tibor azonnal mentőt akart hívni, míg felesége egy falikútnál elkezdte mosdatni a kicsit. A telefon a forradalom alatt nem működött rendszeresen, most azonban mégis azonnal kapott vonalat, és mentőt kért, de csak a címet tudta elmondani, és hogy mi történt, amikor megszakadt a vonal. A mentősök nem tudhatták, hogy hány sebesült van, ezért egy buszt küldtek a Galántai utcába, melynek az ablakaira vörös keresztek voltak felfestve. Eisenmayer Tibornét kisbabájával együtt a János Kórházba szállították, ahol egy fiatal sebésznő megvizsgálta, és agyrázkódása miatt nem engedte hazavinni a gyermeket. A sebésznő egy füzetbe jegyezte fel minden sebesült nevét, lakcímét. A füzet már félig tele volt, amikor bekerült a kis Eisenmayer fiú, aki így a János Kórházban a forradalom legfiatalabb sebesültje lett. Később Eisenmayer Tiborné megpróbálta felkutatni ezt a füzetet, de a szabadságharcot követően nyoma veszett.

Aznap este a kórház pincéjében éjszakáztak. Hétvége lévén, mindössze két ápolónő volt szolgálatban, ezért Eisenmayer Tiborné is kivette részét a sebesültek ápolásából, amellett, hogy folyamatosan a gyermekén tartotta a szemét.

Másnap, november 5-én hiába kérte a mentősöket, hogy vigyék haza őket, nem tehették, mert addigra öt mentőkocsit lőttek ki és többet nem indíthattak. Ezért a csecsemőt ruhába csavarva gyalog indultak neki a Kis-Svábhegynek. A gyermek hosszas kezelést követően végül teljesen felépült. További érdekessége a történetnek – meséli Eisenmayer Tiborné –, hogy évekkel később egy hévízi nyaralás során asztaltársuk volt egy katonatiszt, aki ott volt a Gellérthegyen, amikor a házunkat bemérték a szovjetek. Mint mondta, ostobaság volt a teraszra menni távcsővel, mert ha a szovjeteket látni lehetett, akkor ők is látták viszont a kíváncsiskodókat...



utolsó frissítés: 2017-07-12

vfqmywagavzzwduiaqphsilbedxgzgo