Adatbázisok » 2013. november 20. ÉPÍTÉSZET-HUDEC-SANGHAJ a Népszabadság Online-on

http://nol.hu/lap/kult/20131120-idegen_vendeg_mindenutt

Idegen vendég mindenütt

Hudecnek köszönheti Sanghaj a békebeli arculatát

Oknyomozásba siklik és ellentmondásokba botlik az ember, ha L. E. Hudec, alias Hugyecz László Ede, avagy Ladislav Edvard Hudec (1893–1958) életének nyomába ered. Besztercebánya, Budapest, Habarovszk, Sanghaj, Lugano és Kalifornia csak véletlen mérföldkövek a látszólag céltalan, de annál kalandosabb úton. „Akárhová megyek, idegen vendég leszek, aki otthon van mindenütt, mint a bolygó hollandi, de hazára mégsem lel” – írja egyik levelében az építész, akinek Sanghaj békebeli arcát köszönheti. Ott indított 1925-ben saját irodát, és a leghálásabb megrendeléseket ott nyeri, tervezi és kivitelezi a következő húsz évben. Egyik rekordot a másik után dönti: a 2400 férőhelyes Grand Theatre az első légkondicionált épület Kínában; a Park Hotel az első és sokáig egyetlen toronyház Ázsiában, és ma is meghatározó városképi elem. Ráadásul a fémvázas épületet Hudec speciális alapozási technológiájával ingoványos talajra építették, új lehetőséget nyitva a városfejlesztés számára világszerte.

 

A Park Hotel: Ázsia első...
A Park Hotel: Ázsia első toronyháza
Szalontai Ábel

Évtizedekig senkinek sem volt fontos a Hudec-hagyaték – Kína kulturális elszigeteltségbe burkolózik, Magyarország a vasfüggöny mögött önmagával bajlódik, a családban csak emlék a távolban szerencsét próbáló rokon. Aztán 2001-ben, felesége halálával, kerül az építész hagyatéka Kanadában a Victoria University könyvtárába. És felgyorsulnak az események.

Egy szemfüles olasz doktorandusz a torinói egyetemről beleássa magát a témába, eljut az örökösökhöz, a kanadai könyvtárban kincsesbányára lel, és írja disszertációját.

Kína nyit a világ felé, az eszeveszett építési lázban a régi és új falanszterek között megcsillan a kopottasan is csodás ékszerdoboz, Sanghaj. Elismerik, hogy a régi városmag legjelentősebb műemlékei egy európai építész keze munkáját dicsérik. Hajba Tamás főkonzul és felesége, Nagy Judit Éva szorgalmazza, hogy Hudec méltó módon kerüljön reflektorfénybe.

Egy téli napon Szalontai Ábel fotóművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanszékvezetője, és Sanghajból hazalátogató gimnáziumi osztálytársa, Holch Gábor, egy üveg bor mellett sorra veszi a világ dolgait. Holch lelkesen mesél a kint újra felfedezett Hudecről. Pár nappal később egy karácsonyi összejövetelen Szalontai meglepetésére körbejár egy építészeti album: a házigazda Jánossy Eszter büszkén mutatja nagybátyja, „Laci bácsi” megépült sanghaji házait. Kiderül, van egy szekrény, tele limlommal: képek, albumok, bizonyítványok, levelek, hivatalos iratok, amelyeket Hugyecz László hazaküldött legbizalmasabb testvérének.

A fotós és a Kínába visszatérő üzletember közvetítésével szinte azonnal rövidre zárnak mindent: a pesti és a kanadai családi hagyaték, illetve a Sanghajban zajló kutatás 2008-ban már hivatalosan a Hudec-év formájában talál egymásra. Itthon organikusan önszerveződik a Hudec Kulturális Alapítvány a család tagjaiból: Csejdy Virág kurátor honlapot, alapítványt, tudástárat szervez, bevonja Szalontait, aki a képi hagyaték feldolgozását vállalja. 2009-ben a fotósnak sikerül kijutnia Sanghajba, ahol a fennmaradt csaknem hatvan épületből hatot saját koncepciója szerint, nagy formátumú műszaki kamerával újra dokumentál. Pigniczky Réka rendező és férje, Gerő Barnabás producer a Kanadában fellelt amatőr tekercsekből és az utódokkal készült interjúkból filmet készít. Luca Poncellini disszertációja alapján 2010-ben már a Budapesten dokumentált anyaggal és Csejdy Júlia művészettörténész passzusaival, Szalontai Ábel friss fotóival kiegészítve jelenik meg magyar és angol nyelven – és az idén kínai kiadásban is – az eddigi legteljesebb monográfia. A bibliográfia mostantól egészen biztosan szaporodni fog, aminek lendületet adhat a kínai hatóságok hajlandósága, de Szalontai Ábel szorgalmazására a MOME doktori iskolájában is meghirdették ajánlott kutatási témaként Hudec építészeti hagyatékának feltárását.

Izgalmas élet, szövevényes tudományos detektívmunka, újra felfedezett magyar tehetség – sok minden megkapó Hudec László történetében. A lényeg mégiscsak az építészet, a fennmaradt több mint félszáz ház, köztük Sanghaj képeslapra kívánkozó ikonikus műemlékei. Nehéz dolga lesz az építészettörténészeknek, mert Hudec nem tartotta magát önkifejező művésznek soha. Nem írt programot, manifesztumot, nem kovácsolt magának egyedi stílust. „Ahogy apjától tanulta, építőmesternek vallotta magát, aki a szakma minden csínját ismeri, követi a műszaki újdonságokat, utazik, figyel, intelligensen kezeli a megrendelő hóbortos igényeit” – foglalja össze Hudec szakmai hozzáállását Csejdy Virág. Az untig rajzolt neostílusoktól a gyönyörű szecessziós téglaépületein át gyorsan eljutott a modernizmushoz.

Van valami szép és nyugtalanítóan enigmatikus Hudec életében és munkásságában. Magabiztosan és műszaki zsenialitással nyúlt bármilyen kurrens irányzathoz, de igazán a belső terek megalkotásában élte ki kreativitását. Enteriőrjei ma is lenyűgöznek átgondolt alaprajzukkal, finom arányaikkal, részletgazdagságukkal, gazdag anyaghasználatukkal. Konceptuális struktúra helyett időtlen harmónia, programok helyett emberközpontú, humánus építészet bontakozik ki nyolcvan év távlatában is. „Ez egy borzasztóan korrupt, szövevényes világ volt, melyben ő ennek ellenére tisztességes tudott maradni” – fogalmazza meg tömören Csejdy Júlia.

A regényes élettörténet, a szövevényes szálakon futó kutatás és a történelmi viharokat kiállt épületek kollázsából kirajzolódik egy töretlenül lelkiismeretes közép-európai férfi markáns arcképe, aki a világ végén is maradt, aki Besztercebányán volt: szorgalmas, alkalmazkodó, kompromisszumot igen, de megalkuvást nem ismerő, a semmiből is újrakezdő, alkotó ember. Kultúrák, népek, nagyhatalmak, ideológiák ütközőpontján élt. Kaliforniában halt meg, jólétben, hatvanöt évesen – szívrohamban.

A történet igaz, de mégsem kerek. Mert van egy másik sztori – vagy inkább príbeh, szlovákul. Ladislav Kabos dokumentumfilmje: Az ember, aki átrajzolta Sanghajt. Nagy költségvetésű, látványos szlovák film egy magyar származású szlovák építészről. A készítők honlapján szó sincs a magyar kutatásról, jóllehet az alapítvány többször kereste velük a kapcsolatot, támogatnák egy besztercebányai emlékház kialakítását is. Mit szólna ehhez L. E. Hudec? Valamikor így vallott minderről: „Hogy vajon magyar vagy tót vagyok, én nem tudom, nem is keresem, magamat széjjel nem vághatom, mint szétvágták hazámat, mindig az maradok, ami voltam… Szerettem mindkettőt, hiszen anyám magyar, apám tót származású volt, és én is mind a kettő voltam.”

Csak a statisztika kedvéért: Budapest–Besztercebánya 180 kilométer, két és fél óra autóval. Budapest–Sanghaj 8341 kilométer; Banska Bystrica–Sanghaj: 8265 kilométer. A ma is lenyűgöző Park Hotel tetejéről nézve nevetségesen közel vagyunk egymáshoz.

Kiállítás a Barabás Villában

November végéig látogatható az Építészet–Hudec–Sanghaj című kiállítás Budapesten, a Barabás Villa Galériában, ahol egymás mellett kaptak helyet a hagyatékból válogatott archív képek és Szalontai Ábel fotográfiái.

Infó: A cikk eredeti változata a 2013.11.20-i Népszabadságban olvasható.



utolsó frissítés: 2017-07-12

vfqmywagavzzwduiaqphsilbedxgzgo