Adatbázisok » 2013. május 20. MNO.hu - cikk a Beszélő Képek című képregénykiállításról

Képregénytavasz: hajnal vagy alkony?

Szilágyi Bundi András

2013. május 20., hétfő 08:23      
 
Beszélő képek címmel nyílt meg május 16-án a képregény-történeti kiállítás a Hegyvidék Galériában. Három generáció munkái sorakoznak a falakon az iskolateremtő klasszikusokétól a legújabb képzőművész kísérletezőkéig.
              

A Kultúrgrundra is szemmel láthatóan kirajzottak a képregények. Nem csoda, hisz a képregényfesztivál környékén, ami múlt hét végén volt a Millenárison, szokás szerint megszaporodtak a képregénnyel kapcsolatos események is. A magyar képregény doyenjének, ha úgy tetszik, szülőatyjának, Zórád Ernőnek kései elismerésként jött a még látható életmű kiállítás, melyről a Kultúrgrund is beszámolt. Eközben a múlt hét végén immár 9. alkalommal megrendezett Képregényfeszt a nevében is nemzetközi lett. A rendezvény sikerrel zárult, s meggyőződhettünk róla: a magyar képregény ügye még ha tömegeket nem is mozgat, de nem is pár száz fanatikus geek belügye többé. Egyre többen érdeklődnek a képregények iránt, fiatalok, idősebbek és gyerekek egyaránt.

A május 16-án nyílt tárlat a Hegyvidék Galériában egy kisebb, házi képregénypályázat nyerteseit is bemutatja, ugyanakkor a szakma nagy öregjei egyszerre, egy helyen vannak jelen. A Hegyvidék Galéria kiállítása különbözik a pár száz igazi fanatikus által fémjelzett képregényes kiállításoktól, hisz elsősorban a képregényre mint művészi grafikai műfajra koncentrál. A szokásos tematikus toposzok (irodalom vagy animáció-e ez, mennyiben művészet stb.) vagy a képregény-univerzumokban való fürdőzés helyett, mely a „hagyományos” képregényes seregszemlék egyik velejárója, inkább a grafikai kifejezés képregényes oldalára világít rá a tárlat.

Forrás: Geekz.blog.hu


Arra, hogy „mi a képregény”, már többen keresték a választ. Nem kerülhettük ki most sem a kérdést. Kertész Sándor képregénykutató szeretetteli és hosszú megnyitóbeszédéből nem hiányoztak az anekdotikus elemek. Megtudtuk, miként lett a véletlenszerűen, propagandisztikus célokból születő magyar képregény zanzásított irodalmi adaptációkból önálló műfajjá. Sorsokon keresztül mutatta be, hogyan lépett ki a képregény az illusztrációk és karikatúrák világából, hogy sokáig egyfajta fekete bárányként, lenézett, alantas műfajként éldegéljen. Eljutottunk odáig, amikor a rendszerváltást követően egy fiatal csapat újra felfedezte ezeket az elfeledett mestereket, s az elmúlt két évtizedben megszerveződött a magyar képregényes szubkultúra is.

Nem csak rajztudás, de műveltség és kreatív fantázia is kell hozzá

Amerikában két „golden age” is adatott a „comic bookok” műfajának. A negyvenes-ötvenes, illetve a hetvenes-nyolcvanas évek. A DC–Marvel univerzumok mára hatalmas szórakoztatóipari konszernekké nőtték ki magukat, a képregények világa a szélesvásznat is meghódította. A  képregény-adaptációk hosszú évek óta folyamatosan döntik a nézettségi (és ezzel együtt a bevételi) rekordokat az Egyesült Államokban. Ha úgy tetszik, a képregény „expanded universe”-e – a rajzfilmekkel, filmekkel, játékokkal kiegészült széles franchise-ok révén – ma éli harmadik aranykorát külföldön.

Ezzel áll szemben az a kicsinyke szeglete a világnak, ahol a hatvanas években létrejött a magyar képregény. A Zórád Ernő–Korcsmáros Pál–Sebők Imre alkotta, később több alkotóval kiegészült „triász” saját munkásságát mindennek tekintette, csak aranykornak nem. Pedig a mai állapotokból, a 2000-3000 példányban eladott képregények világa felöl szemlélve az ő több százezres publicitásuk és országos ismertségük elérhetetlen magaslatnak tűnik. Ők mindannyian többre vágytak, mint amit akkor elértek. Festők, grafikusok, „igazi” művészek akartak lenni, de vagy anyagi okok, vagy politikai nyomás miatt sosem lehettek azok, és meg kellett elégedniük azzal, hogy „csak” képregényt rajzolhatnak. A legtöbben életükben soha nem gondoltak arra, hogy később nevük egy triász részeként lesz emlegetve, és fiatal képzőművészek, alkotók tekintenek rájuk mesterükként, lapozgatják, nézegetik műveiket az inspiráció forrásaként. Az ő „apoteózisuk” talán a rendszerváltás utáni kor egyik legszebb és legmegérdemeltebb momentuma, tartós igazságtétel.

Forrás: Geekz.blog.hu


A Hegyvidék Galéria mostani tárlatán különösen közel kerülhetünk ezekhez a művekhez. A szervezők jóvoltából azon ritka alkalmak egyike ez, amikor főleg az eredeti, kézzel rajzolt lapokban gyönyörködhetünk. A sérülékeny és finom régi fóliókat viszonylag ritkán láthatjuk kiállítva, s valószínűleg ezek az alkalmak is egyre ritkulni fognak. A többnyire 40-50 évvel ezelőtt készült munkák tartósítása tetemes összegekbe kerülne. (Az egyik elsődleges megoldás a papírok savtalanítása, a pauszlapok tartósítása kellene, hogy legyen, méghozzá sürgősen.) Ez alkalommal objektív módon is megvizsgálhatjuk a megbecsülés és elismerés okait. Közel hajolva a rajzokhoz láthatjuk a rajzoló közvetlen keze nyomait. A szakmai tudás lenyűgöző. Bármelyik kortárs képzőművész számára megsüvegelendő és lenyűgöző az a rajzi biztonság és profizmus, amit a régi mesterek eddig oly lenézett munkáin látunk. A bravúros technikai tudás azonban egymagában nem elegendő ahhoz, hogy valóban művészi értéket adhassunk ezeknek a lapoknak. Ha azonban emellé vesszük azt a széles körű műveltséget, dramaturgiai érzéket, bravúros karakterkezelést és elképesztő, a technikai részletekre és megoldásokra is kiterjedő kreatív fantáziát, amivel párosul ez a biztos kéz, egészen méltán érezhetjük jogosnak a talán túl későn, főleg az első generáció halála után jött elismerést.

Vannak, akik az alapjaitól gondolják újra a képregény műfaját

A Magyar Képregény Akadémia tagjai képezik a kiállítás második generációját. A kilencvenes és korai kétezres években pályakezdő fiatalok ma már középgenerációnak számítanak a képregényesek világában. Az ő műveik, melyek közül párat az idősebb fiatalok közül a Kretén Magazinból ismerhettek, Kertész Sándor szerint a sokadik „újra feltalálásai” a képregény műfajának.  A képregényre jellemző, hogy bár zárt törvényszerűségeknek megfelelő, úgymond szigorú alkotói műfaj, mégis újra és újra nekifutnak az alkotók annak, hogy alapjaitól gondolják újra. A nagy iskolák, a japán, a franko-belga és az amerikai képregény is szinte minden évtizedben újabb és újabb „felfedezéseket” tesz. Ez hazánkban sincs másként, így a „kreténes” nemzedéket már újabb is követte. Az idén Korcsmáros Pál-díjban részesült Csordás Dániel, a Papp Laci életrajzi képregényét idén megjelentető Felvidéki Miklós, és a magyar fantasy-képregény pápája, Odegnál Róbert, bár eltérő műfajokban alkotnak, de mára már elismert és oszlopos tagjai a magyar képregényes világnak. Páran közülük nemzetközi megmérettetéseken is helytálltak.

Forrás: Geekz.blog.hu


Az ő nyomukban azonban már jön egy még náluk is frissebb generáció − akiket tévesen „Pókember-generációnak” is neveznek sokan. Ők vettek részt a galéria pályázatán, s szemmel láthatóan otthonosan mozognak ebben a világban. Kondor Tamás, Molnár Gábor, Nagy Réka, Pálmai Tamás, Szabó Kristóf, Szilák Andrea, Titkó Ildikó, Traub Viktória lettek azok, akik a végső válogatásban szerepeltek. Szabó Kristóf képregénye már-már parafrazeálja a műfajt: a  képregény műfaját kitágítva és átértelmezve a „graphic novel” amúgy is a művészi kifejezést kidomborító zsánerét majdhogynem a művészkönyvig tágítja. Pálmai Tamás mozgókép-regény installációja szintén szabad, képzőművészeti átirat. Tavaly ez a mű a Képzőművészeti Egyetem diplomamunkái közt kavart kisebb vitát. 2012-ben is még megmutatkozott, hogy a képregény milyen felkavaró tud lenni, ha bekerül a képzőművészet köreibe és tereibe. Pálmai Tamás képregénye egyszerre tiszteleg a mívesen megrajzolt magyar, a művészi francia képregények előtt, ugyanakkor egyfajta, részben animált loopolt videoinstallációként működik. Traub Viktória egységes grafikai lapokként megfogalmazott pályaműve is egyfajta művészi kísérletnek tekinthető, de a többi, klasszikusabbnak tekinthető pályamű is alapvetően a műfajt tágítani szándékozik.

Bár a képregények tavasza véget érni látszik, de közeleg a nyár, amikor a most megjelent újdonságokat a napernyő árnyékában, koktélt szürcsölve kell lapozgatni. Lehetőleg minél többünknek, hisz nem szabad elfelejteni: a képregény alapvetően populáris műfaj, tehát akkor létezik igazán, ha minél többen forgatjuk, lapozzuk, szeretjük. Van mit.

(Beszélő képek. Hegyvidék Galéria. Látogatható: június 4-ig.)



utolsó frissítés: 2017-07-12

vfqmywagavzzwduiaqphsilbedxgzgo